„Mit fogok mondani? Nem tudok egy órát magamról beszélni.
Hogyan tudnám összefoglalni a problémám?
Pláne egy idegennek…
És egyáltalán mit fog erre mondani? Megmondja majd a tutit?”

Sokan érkeznek ezekkel a kérdésekkel.
Szorongással. Azzal az érzéssel, hogy „jól kell csinálni”.
Hogy releváns dolgokat kell mondani.
Hogy teljesíteni kell.

Pedig egy coaching ülésen nem kell tudnod, mit mondj.
Nem kell összefoglalnod az életedet.
Nem kell „elég komoly” problémával érkezned.

Lehet, hogy csak annyi történik, hogy rossz napod volt a munkahelyeden.
És lehet, hogy éppen ez a „jelentéktelennek” tűnő történet hordozza a legtöbb információt.

Olykor a legkisebb dolog a legárulkodóbb.
Sőt: néha egy perc csend beszédesebb, mint egy óra folyamatos beszéd.

Én azért vagyok ott, hogy ezeket felismerjem.
Hogy észrevegyem a szorongást, a bizonytalanságot –
és biztonságossá tegyem a teret, ahol ezek megjelenhetnek.

Hogy meghalljam azt is, amit te talán még jelentéktelennek gondolsz:
egy történetben, egy érzésben, egy félmondatban.

Itt nem kell jól beszélned magadról.
Elég, ha megérkezel.